Jákób nehéz szívvel és egyedül vándorol a pusztában. Jövője bizonytalan. Anyja tanácsára elorozta bátyjától az apai áldást, ezért el kellett menekülnie annak haragja elől. Anyja egykori családjához tart a messzi Háránba, mert azt reméli, hogy nagybátyja majd befogadja. Az utazástól elfáradva este álomba merül, és akkor kiderül, hogy mégsincs egyedül. Számon tartja őt az Isten. Látomást küld, szól hozzá, ígéreteket tesz neki.
Milyen ígéreteket?
Ezt a földet a melyen fekszel neked adom és a te utódaidnak.
Olyan sok utódod lesz mint a földnek pora.
A te utódodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
Veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, ahova mégy és visszahozlak erre a földre.
El nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam.
Azt várnánk, hogy Jákób fölébredve vidáman és megnyugodva folytatja útját, de nem ilyen érzések töltik el. Rémület fogja el őt, mert az élő Istennel találkozott. Megnyílt előtte a más világ és olyan nagy dolgokat hallott, amiket el sem tud hinni. Fordulópont ez Jákób életében. Rádöbben, hogy Istennek terve van vele és nem egyedül járja az útját. Vele megy az Örökkévaló. Abban az időben úgy gondolkodtak az emberek, hogy isteneik egy helyhez, területhez tartoznak. Jákób a senki földjén van. Azért nagy tapasztalás számára, hogy Isten nem maradt mögötte amikor elhagyta Kánaánt, hanem vele megy, mert ő az egész föld Istene. Hitre hívja őt. Ezt pedig nem lehet válasz nélkül hagyni. Jákób válasza nagyon emberi. Nem azt mondja, hogy ámen, úgy lesz és úgy lesz jó, ahogy az Úr mondta. Jákób válasza egy méltatlan “ha”-val kezdődik. Ilyen az ember. Isten mond valamit, az ember meg alkudozik, feltételeket szab, mintha Isten egy ember volna. Jákób így szól: HA tényleg úgy lesz, ahogy ígérted, akkor te leszel az én Istenem. Ez a válasz több szempontból is szánalmas. Benne van az, hogy lehet, hogy nem úgy lesz. Benne van az is, hogy Isten választható, holott már nyilvánvaló, hogy csak Ő az Isten. Nem Isten Jákóbé, hanem Jákób az Istené. És ez milyen jó! Nem Jákób választja Istent, hanem Isten választja Jákóbot. Teljes alkalmatlansága ismeretében. Mert Isten nem megtalálja, hanem megteremti az ő emberét. Jákób azt mondja Istennek: Ha segítesz és megadod az életemhez szükséges dolgokat, akkor hiszek benned és tisztellek téged. Sértő ez, mert azt a kétséget tükrözi, hogy Isten méltó-e a bizalomra? Jákób, vakságában nem is méri fel az ígéretek nagyságát. Ő csak oltalmat, ennivalót és ruhát vár Istentől. Milyen kicsinyes ez. Csak a létszükségleteire gondol, holott Isten nagy dolgokat tartogat számára. A Jákóbnak tett ígéreteket magunkra érthetjük Krisztusban. Benne áldottak vagyunk. Áldást adhatunk tovább, lehetnek lelki gyermekeink a bizonyságtétel álatal. Sok, mint a föld pora. Ránk is igaz kétség nélkül: Veled vagyok, hogy megőrizzelek téged. El nem hagylak téged. Akárkik vagyunk, bízzunk feltétel nékül Abban, aki ilyen nagy ígéreteket tett az embereknek.
