Íme, még egy kevés kis idő, és Libanon gyümölcsöskertté változik, a gyümölcsöskert pedig hatalmas erdővé. Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, s a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog. Az alázatosak egyre jobban örvendeznek az Úrban, és a szegény emberek Izrael Szentjében ujjonganak. Mert vége lesz az erőszakosnak, és eltűnik az öntelt, kipusztulnak mind, akik gonoszságon törik fejüket; akik vétkesnek nyilvánítják szavukkal az embereket, a bírókat megfélemlítik, hamis ürügyekkel utasítják el aki az igazát keresi. Így szól Jákob házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: „Most már nem szégyenkezik Jákob, és most már nem sápad el az arca, hanem, ha meglátja gyermekeit, kezem művét körében, szentnek mondják nevemet, szentnek mondják Jákob Szentjét, és Izrael Istenét félik. Akkor megismerik a tévelygő lelkűek a bölcsességet, és a zúgolódók belátást tanulnak.” (Ézs 29,17-24)
Ézsaiás próféta Izrael boldogságáról jövendöl nehéz és zűrzavaros időkben, amikor minden remény elveszni látszik. Kívül gyűlölői, belül romlott vezetői szorongatják a népet. Prófétái is elnémultak, írástudói nem értik már a szent szövegeket. Nem tudnak segíteni. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a nép csüggedt, tanácstalan. Olyan érzés keríti hatalmába, mintha nem is volna Isten. Különös, de nem tévesztés a modern ateizmus szót alkalmazni erre a lelkiállapotra. S ha ezt tesszük, már közelebb is kerül hozzánk a próféta igéje.
Mi is hasonló élethelyzetben találhatjuk magunkat. Szeretnénk értelmezni az eseményeket úgy a saját életünkben, mint a világban, de csak egyre jobban összezavarodunk. Életkedvünket is veszítjük a dolgok kilátástalansága miatt. Lesz-e megoldás, lesz-e élhető jövő? Isten azt üzeni a próféta szavain keresztül hogy ne gondolkodjunk oktalanul, mintha Ő nem volna. És ne legyen telve a szívünk panasszal, mintha minden sötétbe borulna. Bár most nem tapasztaljuk, de Ő megismerteti magát velünk és felragyogtatja számunkra dicsőségét.
Igazából erre van szükségünk. Nem megoldásokra, hanem Isten dicsőségének, szentségének a megjelenésére. Lelki értelemben olyan ez, mint mikor szétszakadoznak a sűrű felhők és ott ragyog a nap. Ha megláttatja velünk szentségét és dicsőségét, akkor minden fejtörés nélkül a helyére kerül minden. Mert Ő cselekszik. Nem tétlen, és tudja mit csinál. Gyermeki hit ez. A kisgyermeknek se arra van szüksége, hogy az apja elmagyarázza neki a világ folyását. Elég, ha fölnézhet rá. Hát ezzel mi is így vagyunk. Nekünk is elég, ha mennyei Atyánkra nézhetünk és láthatjuk dicsőségét. Akkor a magunk gyarlósága, vagy a világi hatalmak marakodása nem lesz jövő-alakító tényező. Nem vagyunk tévelygő lelkűek, elveszett gyerekek. Isten gyermekei vagyunk, akik szemeiket mindig őrá szegezik, ahogy Jézus Urunk is tette, aki első volt közöttünk. Nem magunktól lehetünk ilyenek, hanem mert maga Isten hajol hozzánk és borítja ránk dicsőségének sátrát és láttatja velünk, hogy Ő a Szent és a szívünk megtelik örömmel, békével, reménnyel, létezésének bizonyosságával. Jób mindenét elvesztette, de végül Isten eljött hozzá és – ha a fejében nem is – a szívében minden a helyére került. Legyen részünk ebben! Az Újszövetség úgy modja ezt: Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek! (Fil 4,4.)
