Történt pedig, amikor Jézus a Genezáreti-tó mellett állt, hogy a tömeg özönlött hozzá Isten igéjét hallgatni. Látott a tó mellett két hajót állni; a halászok kiszálltak belőlük, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtették, a halaknak olyan nagy sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót úgy, hogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” A nagy halfogás miatt ugyanis, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt. (Lk 5,1-11)

Jézus alkalmasint azért tesz csodát, hogy megmutassa: Isten olyan hatalommal ruházta föl, hogy számára nincs lehetetlen. Szavára feltámad a halott, megtisztul a leprás, eltakarodnak a démonok, lecsendesül a vihar, megszaporodik a kenyér és szépen beúsznak a halak a hálókba. Világosan látni kell azonban, hogy a csodák nem cirkuszi mutatványok. Nem az emberek elkápráztatására valók. Nem is kampányfogások, amivel a messiás szaporítani akarja követőinek táborát. Minden egyes csodának van valami megjegyzendő üzenete, ami kellene, hogy bevésődjön a nézők emlékezetébe. Ez az üzenet aztán elkíséri őket a hétköznapokba és inspirációt ad a cselekvésre, amikor arra lesz szükség. Bátorságot ad, hogy olyan útra lépjenek, amire egyébként eszük ágában nem volna. Vállalkozzanak a lehetetlenre, mint akik tudják, hogy Istennek minden lehetséges. Nem feledhetjük, hogy amikor Jézus az Atyához ment megígérte tanítványainak: Felruháztattok mennyei erővel.

“Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.” (Jn 14,12.) Ebben az esetben a lehetetlen küldetés az “emberhalászat”. Keresve sem találhatott volna az egyház megalapítására alkalmatlanabb embert. Dehát éppen ilyet keresett. Jézus munkamódszere, hogy mindig a legalkalmatlanabbat választja, hogy Isten dicsősége legyen nyilvánvalóvá. Ilyen volt a pálforduláson keresztülment Saul is, előtte és utána még sokan mások, akik tanítvánnyá lettek és másokat tanítványokká tettek. Van azonban egy kulcsszó: aki hisz énbennem. Nem önbizalom kérdése tehát, hogy valaki véghezvigye a csodát, hanem Jézus-bizalom kérdése. Éppen azon a ponton jut érvényre az ő hatalma, ahol az ember magát teljesen alkalmatlannak véli a feladatra. Jézus azt mondja: Ne félj! Dehát hogyne félnénk, amikor isteni dolgokat, isteni erővel kellene cselekednünk. Sem képességünk, sem készségünk, de még kedvünk sincs ilyesmihez.

Pál írja: “Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért megragadott engem a Krisztus Jézus.” (Fil 3,12.)

Milyen kifejező ez a szó: megragadott!

Két értelmű. Egyrészt azt jelenti, hogy valami lenyűgöző erővel hatott rám, átformálta a gondolkodásomat, az életfelfogásomat. Elragadottság! Másrészt azt is jelenti, mintha valaki a kezével megragadott volna és olyan dologra kényszerített, amit magamtól nem tettem volna. Úrrá lett rajtam. És milyen jó, ha Jézus lesz úrrá rajtam, nem a félelem, nem a tehetetlenség, nem a kétségbeesés, nem a gyengeség. Engedem-e? “Mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek.” (Csel 5,32.) Egyfajta szent passzivitásról van itt szó. Hittel engedni, hogy tegyen bennem, velem, általam az Úr azt amit akar. Ebben jelenik meg számunkra, és hozzánk hasonló gyarló embertársaink számára Isten dicsősége.