Értelmezhetnénk úgy ezt az igét, hogy Istennek személyesen gondja van az emberre és figyelemmel kíséri élete minden fordulatát. Mentő szeretetével beavatkozik, ha baj van. Jóra fordítja sorsát. Jézus azonban nem erről beszél. Isten kereső szeretete nem általánosságban gondviselést jelent, hanem célirányosan a bűnből való megváltást. A “bárány” nem az élet viszontagságai, megpróbáltatásai miatt elveszett, hanem a bűn miatt. Ezért is kapcsolódik a példázat ahhoz a sokak számára meghökkentő tényhez, hogy Jézus a bűnösökkel és vámszedőkkel ül egy asztalhoz. A keleti népeknél az asztalközösség a legközvetlenebb kapcsolatot jelentette. Miért vállal Jézus ilyen szoros közösséget azokkal, akiket az akkori vallásos emberek megvetettek és elkerültek? Isten szeretete megtérésre hívó szeretet. Ki akarja ragadni az embert a célt tévesztett életből. Az önsorsrontó és mások életét is megrontó örvénylésből. Isten minden egyes ember megtérését reméli. Senkiről nem mond le, hanem inkább – mint a példázatbeli pásztor – mindent megtesz azért, hogy senki el ne vesszen. Az egyes ember sorsát nem a földi élet, hanem az örökkévalóság távlatában szemléli. Az “elveszettség” az üdvösség, az örök élet elvesztésének, a kárhozatnak az állapota. Isten jogos haragját és ítéletét vetíti előre az ember jövőjét illetően. Ettől kell megmenteni. Kétségtelen, hogy sokkal inkább érzik ennek a fenyegetésnek a súlyát azok, akik látványosan elbuktak, és lelkiismeretükben, vagy az emberi társadalomban megbélyegzettek. Istenhez közeledni nem mernek, magukat arra méltatlannak tartják. Ilyenek voltak Jézus asztaltársai. Ő pedig tudatosan, ha úgy tetszik provokatívan közéjük ül, előttük jelenti ki, hogy Isten nem örül bárki vesztén. Ellenkezőleg, annak örül – és vele az angyalok – ha valaki megmenekül. Visszatér (megtér) abba a életközösségbe Istennel, ami mindenki előtt nyitva áll. Hogyan lehetséges ez? Miben ismerheti fel az elveszett ember Isten mentő szeretetét? Nem miben, hanem kiben: Jézus Krisztusban. Ezzel a példázattal Jézus előremutat a keresztre. Ott Isten cáfolhatatlan bizonyítékát adta, hogy nem elítéli az embert, hanem – akár saját élete árán is – meg akarja menteni. A bárányt kereső pásztor tehát nem valami szentimentlis, romantikus képzet. Jézus ugyanazzal a mozdulattal veszi vállára a bűntől megtépázott, halálra vált, elveszett bárányt, az embert, amivel kitárja karját, hogy felszegezzék a keresztre. Így kell ezt látni. Ha pedig valaki megérti az Istennek iránta való szeretetét, akkor öröm van a mennyben.
