Szeretni – de hogyan?
Jó pár évtizeddel ezelőtt megjelent az új Evangélikus Énekeskönyv. Ifjúsági énekek is belekerültek, amiket gitárral lehetett kísérni. Nyilvánvaló cél volt, hogy a fiatalok is érezzék magukénak az énekekönyvet. Volt benne egy ének, amelyet egyik néhai teológiai professzorom erősen kifogásolt. Így hangzott: “ Nem szeret senki, senki igazán, nem érzi más azt, ha valami fáj. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.” Tanárom azt nehezményezte, hogy hogy lehet ilyet mondani, hogy senki sem szeret igazán. Nekem nem tűnt hitelesnek az érvelése, mert szerintem az ének nem az emberi érzést akarta leminősíteni, hanem a jézusi szeretetet akarta attól megkülönböztetni és felértékelni.
Szeretjük-e egymást? Ha igen, miért, és ha nem, miért nem? Súlyos kérdés ez, ami felett nem lehet elsiklani, hiszen abban mind megegyezünk, hogy a szeretet jó dolog. A szeretet sokféle. Másképp szeretem a szüleimet, másképp a páromat, másképp a gyerekemet, másképp önmagamat, másképp a barátomat, másképp egy családi ereklyét, vagy a káposztás tésztát. És mindegyik szeretet. A bibliai görög nyelv próbálja is árnyalni a kifejezést, ezért három szót is használ: erosz, filosz, agapé. Az első a szerelmet jelenti, amihez testi vonzalom is társul, ebből jön az erotika szavunk. A második azt a szeretetet jelenti, amivel a nekünk kedves dolgokat és embereket illetjük. A harmadik pedig azt a szeretetet jelenti, amivel Isten szereti a világot és minket. Legalábbis az Újszövetség így alkalmazza ezeket a szavakat. Kivéve ezt az igehelyet. János ugyanis itt azt mondja, hogy bennünk is megjelenik, megjelenhet az isteni szeretet. Isteni szeretettel szerethetjük egymást. Ennek az isteni szeretetnek pedig nincs oka vagy célja bennünk, hanem csak úgy van. Isten saját lényéből következően szeret. Ez különleges, mert így tényleg nem szeret senki, csak ő. Igazán, csak úgy. Az emberi szeretetre é r d e k vagy h á l a ösztönöz. Az érdek, hogy kapni szeretnék a másiktól valamit: viszont-szeretetet, megnyugvást, biztonságot, megbecsülést, ölelést, magányt oldó jelenlétet. De a hála is ösztönözhet szeretetre. Kaptam valamit valakitől, ami nagyon sokat jelentett nekem az adott élethelyzetben, megindító volt, ezért meg is szerettem őt. Isten szeretetét sem érdek sem hála nem motiválja. Jézus erről beszél, amikor így szól: “Új parancsolatot adok nektek; hogy egymást szeressétek!” Mi ebben az új? – kérdezhetjük. Ám ő még kiegészíti azzal: “Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34.) Azaz; a szeretetben szintet kell lépnünk! Miért? Hogy láthatóvá tegyük Istent az empirikus világban. Minden élő és élettelen számára és létfontosságúan embertársaink számára. Másképp ugyanis nem jelenik meg Isten köztünk látható módon. Kezdetben azért helyezte az Édenbe az embert, hogy szeretetének megtestesülése legyen. Eredendő küldetésünk ez, mely nem veszett a múlt homályába. Gyakorolhatjuk is, hiszen aki Krisztusban van, újjáteremtett ember, szintet lépett a szeretetben. Re-formálódott Isten eredeti szándékának megfelelően. Visszamaradott dolog lenne, ha csak emberi módon szeretnénk. Isten Szelleme, Lelke szeret bennünk. Erről mondja: “mert a mint ő van, úgy vagyunk mi is e világban”. (1Jn 4,17/b)
