Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hisz őbenne. Mikor még szólta Péter ezeket az igéket, leszállt a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatták a beszédét. Apost 10,43.44. (Konfirmáció)
Van a Bibliában egy szó, ami sokaknál kiveri a biztosítékot. Ez a szó pedig a bűn. A biblia szerint a bűn halálos kimenetelű. Mindig. Mi különbséget teszünk nagy és kicsi bűnök között. A Biblia nem tesz különbséget. Ha az ételben kevés méreg van, az is úgyanúgy megöl, mintha sok. Miért halálos a bűn? Azért mert elválaszt Istentől. Ézsaiásnál olvassuk: A ti bűneitek választanak el titeket Istenetektől. Kit? Mindenkit. A bűn olyan, mint egy láthatatlan fal Isten és közöttünk. Nem fizikai, hanem metafizikai akadály. Nem anyagi, hanem szellemi. Ilyen is lehet? De még mennyire! Hiszen Isten maga Szellem. Ezért tőle csak szellemi akadály választhat el. Isten az élet. Ő éltet mindent. Ha el vagyok választva az élettől, akkor már halott vagyok. Nemrég kivágtam egy fát. Az ágai még hetek múlva is hajtottak rügyeket. Olyan volt, mintha élne. Az ember is ilyen. Leválasztva az élet gyökeréről, úgy tűnik, mintha élne. Mint a vágott virág a vázában. Pál apostol azt mondja, hogy amiben élünk, az a halálnak teste. Csak el kell látogatni a temetőbe és ott erről mindenki a saját szemével meggyőződhet. Lehet-e ezen változtatni?
A bűn Isten törvényének megszegése. Állapot, cselekvés és gondolat. Ennek a törvénynek rövid összefoglalása a Tízparancsolat. Az első három parancsolat arról szól, hogy az ember a bűn állapotában van. Nem tartja Istent Istennek. Nem hívja segítségül őt, és hét napból egyet sem fordít arra, hogy rá figyeljen. Ebből következik aztán, hogy nem tud békében élni a szüleivel, embertársával, házastársával. Nem óvja mások tulajdonát és becsületét. Gondolatai pedig gonosz kívánságokat gerjesztenek benne, amelyeket aztán valóra is vált. Biztos ti is gondoltatok már olyasmire, amiről tudtátok, hogy nem szabad megtenni. Biztosan tettetek is olyat, amit nem szeretnétek, hogy mások megtudjanak. Az ember élete során a bűnök sokasodnak. Többnyire azonban nem fájnak, mert az ember vagy megfeledkezik róluk, vagy kapott fájdalomcsillapítót a Sátántól: “nincs Isten, ha van, akkor igazságtalan, mások is megteszik a rosszat én is megtehetem, nem is vagyok olyan nagy bűnös, mások sokkal rosszabbak” stb.
Péter apostol azt mondja, hogy van valaki, aki Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak: Jézus Krisztus. Ez pedig azt jelenti, hogy lesz számonkérés. A bűn kérdést tehát rendezni kell, amíg élünk, mert a halálunk után már nem lehet.
És itt jön a jó hír; hogy “bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hisz Őbenne”. Kiben? Hát Jézusban. Mit jelent hinni benne? Azt, hogy nem takargatok semmit előtte, kitárom a szívem, a lelkem, a gondolatom, elmondom neki azt, amiről megértettem, hogy elrontottam és megkérem, őt, hogy tisztítson meg. Ezt az életem során többször is megtehetem, de egyszer el kell kezdeni. Jézus nem azért jött, hogy elítéljen, hanem, hogy megmentsen. Aki hozzá fordul, azt meg is menti, megbocsátva a bűneit. A bűnök bocsánata az egy esemény, egy történés az életünkben. Ő adja, mi elfogadjuk. Úgy adja, mint az orvos a betegnek az életmentő gyógyszert. A mi életmentő gyógyszerünk a bűnök bocsánata. Akarsz-e megmenekülni, átmenni a halálból az életbe? Kéred-e Jézustól a bűneid bocsánatát, hogy vedd a Szent Lelket, Isten szellemét, aki örökké éltet?
