Vannak gondolatok, vannak kérdések, de mindezek mögött ott rejtőzik egy megérzés, a hit ösztönző ereje, amit az ember nem is tud megmagyarázni. A Jézus sírjához siető asszonyok ennek a mélyen bennük lévő, mozgásba lendítő erőnek engednek, amiről talán nem is tudják, hogy Isten sugallata. Csak indulnak, mennek a hét első napjának hajnalán a sírhoz. Megfogalmazatlan bizonyosság bennük, hogy menni kell. Amit megfogalmaznak, szavakba is öntenek, az a kérdés: Kicsoda hengeríti el nekünk a követ? Mindig van a hitnek egy ilyen feszültsége. Még nem látom, hogy mi lesz a vége, de megyek, mert mennem kell. Így szólaltak meg egykor a próféták. Nem látták, sokszor nem remélték szavuk hatásosságát, de szóltak, mert szólniuk kellett. Így megy Izsák Ábrahám mellett a Mória hegyére. Kérdezi, hogy hol van az áldozatra való bárány? Nem látja, nem kap kielégítő választ, de megy tovább, mert mennie kell. Így az asszonyok is. Még nem látják a megoldást, de vonzza őket valami megmagyarázhatatlanul, és ők engednek a vonzásnak. Lehet, hogy ilyen intuitív viselkedésre jobbára nők képesek. Azért ők mennek. Jézus, Lázár sírjánál mondja Mártának: Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! Történetünkben az asszonyok hitének jutalma az elhengerített kő, és mindaz, amit jelent.
Kicsit elvonatkoztatva és jelképesen értve a dolgot, a mi életünkben is vannak elhengerítendő kövek. Eltemetett remények, elveszített hit, megoldhatatlannak tűnő élethelyzet, jóvátehetetlen tévedés. Isten Lelke pedig a szívünk mélyén hitre és az abból következő cselekvésre ösztönöz. Lehet ez forró imádság, sorsfordító lépés, régóta halogatott döntés, kilépés a komfortzónánkból, bátor kockázatvállalás, Isten akaratának őszinte keresése. Amíg rá nem lépünk a hit útjára, nem láthatjuk, tapasztalhatjuk meg a csodát: A kő már el van hengerítve. Isten előttünk járt, elkészítette a Vele való találkozást. Van feltámadás. Élő Urunk van. Hallgassunk tehát arra a bensőkben hívogató, ösztönző erőre, merjük járni a hit útját, hogy meglássuk Isten dicsőségét. Mert a hit nem számítás a lehetőségeinkkel, hanem számítás Isten lehetőségeivel. Így lesznek a reménybeli dolgok valósággá, és meggyőződhetünk arról, amit egyébként nem láthatunk. (Zsid 11,1.)
