Az első bűn történetének keretében találjuk ezt a mondatot. Az első bűn egyben az utolsó is. Bizalmatlanság Istennel szemben, és az abból fakadó engedetlenség. Végtelen sorban áll ez a bűn az emberiség történetében. Minden bajnak gyökere. Ez által változott meg a világ, az ember, emiatt van a halál. A némileg meseszerű történet lényege így írható le. Legalábbis, ami az embert illeti. Ma azonban figyeljünk a történetben Istenre! Ne a Kígyó-Sátán ravaszságára, ne Éva gyengeségére, ne Ádám szégyenére, hanem Istenre! Általában amúgy is az a jó, ha a bibliai történetekben Istenre figyelünk, nem az emberekre. Az embereknél ugyanis mindig ugyanazt találjuk. Hibát hibára halmozunk, nem a helyes döntést hozzuk, nem azt mondjuk, amit kellene, nem azt tesszük, ami helyes. Elvétve, Isten Szellemének ösztönzésére, de magunktól nem. Jó azonban Istenre figyelni, mert százféleképpen nyilvánul meg az Ő szeretete, az evangélium, a jó hír arról, hogy nekünk a legjobbat akarja. Már az édenkerti történetben is ott az evangélium. Isten nem azért keresi az embert, mert nem tudja, hogy hol van, hanem azért, hogy az ember tudja, hogy Isten nem mondott le róla a történtek ellenére sem. Bár evett a tiltott gyümölcsből, bár felidézte a halált magára és az egész világra, Isten mégsem fordított hátat neki. Nem mintha nem tudta volna, hogy mi történt. Ám az emberben azt akarta tudatosítani: még itt vagyok, nem feledkeztem meg rólad. Van esélyed. Ez az esély pedig – mi már tudjuk – nem más mint Krisztus, a mi Drága Megváltónk, aki eljött, hogy mindent jóra fordítson. A bűnt bocsánatra, a halált életre, a sátán-rabságot szabadságra. Aki hisz – mondja Jézus. A hit lehetősége pedig Ádámnak és Évának is megadatott. Mindig akkor van lehetőség a hitre, amikor Isten megszólít. Ebben van részük nekik is. De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? A mai napig hangzik ez a kérdés az egyes ember és az emberiség felé, mert az Örökkévaló nem mondott le rólunk. Ennek legfőbb és legszebb jelét adta Jézus Krisztusban. Szabad mondanunk: Itt vagyok. Ahogy egy régi szép énekünkben énekeljük is: Amint vagyok, sok bűn alatt, de mert hallom hívó szavad, Bárány Jézus, jövök. Amint vagyok, nincs semi gát, kegyelmed mit ne törne át, Reád bízom lelkem javát, Bárány Jézus jövök! De jó, hogy felelhetünk Isten hívására, hogy jöhetünk, amint vagyunk! Ádám is ezt élhette át egykor. Bizonyos értelemben látta a Krisztust. Szépen ír erről Ady “Ádám hol vagy?” című versében.
Oszlik lelkemnek barna gyásza
Nagy fehér fényben jön az Isten
Hogy ellenségim leigázza
Az arcát még titkolja, rejti
De Nap-szemét nagy szánalommal
Most már sokszor rajtam felejti
És hogyha néha-néha győzök
Ő járt, az Isten járt előttem
Kivonta kardját, megelőzött
Hallom, ahogy lelkemben lépked
S az ő bús “Ádám hol vagy?”-ára
Felelnek hangos szívverések
