Lk 2, 8-12.
Miért a pásztorok? Keressük a választ! A Misna a zsidó szóbeli hagyomány írásos rögzítése. A bibliai korral egy idős. Azt olvassuk a szabályok között Bava Kama 7:7-ben: „Nem szabad juhokat és kecskéket nevelni Erec Izrael letelepedett területein, mivel azok az emberek termését lelegelnék. De lehet legeltetni Szíriában… mert az Erec Izrael vadonja.” Egy nyájat azonban lehetett legeltetni Betlehem mellett is. A főpapét. Azért, mert abból a nyájból választották ki az évente egyszer bemutatott engesztelő áldozat bárányát. Nem akarok senkit kiábrándítani, de Jézus születésekor a nyájat legeltetők nem egyszerű pásztorok voltak, hanem koheniták, lényegében papok. Az ő feladatuk volt kiválasztani az évenként egyszeri áldozathoz a bárányt, aminek hibátlannak kellett lennie. De hogyan is lehetett hibátlan? A bárányok legeltetés közben gyakran megsérültek, annak pedig sértetlennek kellett lennie. Azt csinálták, hogy a kiválasztott bárányt fehér (papi) gyolcsba takarták és egy kőjászolba tették, hogy méltó legyen Istenhez. Ezek a kohenita pásztorok hitelesítették az áldozatot. A főpap már nem ellenőrizte, csak megáldozta. Azért küldi az angyal őket a jászolhoz, hogy meglássák az Isten Bárányát. A hibátlan áldozatot: Jézust, aki abban a bizonyos jászolban fekszik – bepólyálva – azaz fehér gyolcsban. (Jézus nem szalmán feküdt.) Honnan volt Máriának pólyája? Nyilván készült rá. A terhessége nagy részét a nagybátyja, Zakariás házában töltötte, aki szintén kohenita pap volt. Ő is és Mária is tudta, hogy ki fekszik majd a kőjászolban. Isten Báránya, aki hordozza és elveszi a világ bűnét. Mennyire megdöbbenhettek a legeltető koheniták az angyalok híradásán! A jel pedig ez lesz számotokra… Minek a jele? Annak, hogy Isten tartja magát a mózesi törvényhez az áldozatot illetően. Azért fogja el őket a félelem, mert itt valami nagyon szokatlannal találkoznak. Egy gyermek van ott, ahol egy báránynak kellene lennie. Isten maga lép be az életünkbe váratlan és meghökkentő módon. A kohenita papoknak kötelessége volt tájékoztatni a főpapot, hogy kész az áldozati bárány. Vajon mit mondhattak ezek után? És min törhették a fejüket a következő harminc évben? Jézus halálakor már más volt a főpap, de neki is tudnia kellett erről a különleges eseményről. A gyermekre ily módon mintegy rá volt írva majdani sorsa: áldozat lesz a bűnökért. Ne gondoljunk hát a pásztorok látogatásának bukolikus, romantikus ábrázolására. Ők papokként azért küldettek, hogy hitelesítsék az Isten egyetlen, igaz áldozatát, aki majd meghal a világért. Az ő jászla jel, hogy itt van, eljött a Messiás. A nyájat őrzők számára ez egyértelmű volt. Vajon nekünk, ma élőknek egyértelmű-e? Mire, kire várunk még, hogy megmentse a világot? Már eljött. Nincs más dolgunk, mint hinni Istennek. Hinni Jézusban.
