Lk 21, 25-28.
Ígéretünk van arra, hogy amikor világunk élhetetlenné válik, akkor Jézus visszajön. Gyakran már most is úgy érezzük, hogy minden szétesőben, felbomlóban van. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár. Ez az életérzés a józanul gondolkodókban már jelen van. A hit nem idealizmus, hanem realitás. A Biblia nem hiteget hamis reménnyel, amivel a világ vezetői vagy tudósai ámítják az embereket. A történelem egyenes vonalban halad a vég felé. Nyilván szeretnénk, hogy ne így legyen. Magunk miatt, gyermekeink miatt egyáltalán az emberiség miatt. Jézus nem elkeseríteni akar a fenti igékkel,éppen ellenkezőleg. Azt mondja, hogy akik hisznek őbenne, azok számára épphogy a felemelkedés pillanata jön el. Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket. A sok megaláztatás, semmibe vétel, üldöztetés és megvetettség után beigazolódik mindaz, amiben Isten gyermekei hittek. A kérdés az, hogy kitartunk-e Jézus ígérete mellett? Hiszünk-e neki, hogy úgy lesz, ahogy ígérte. Az ő szavában való hit megtartó erő. Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! Ez a reménység pedig most még nem látható. Ha látható volna, nem lenne reménység. A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (Zsid 11,1. 6.) Ha látjuk, hogy a világ – a Sátánt követve – a végpusztulás felé rohan, akkor is hinnünk kell, hogy Jézus képes és akar mindezen úrrá lenni. Milyen megnyugtató és boldogító tény ez! Isten népe vagyunk, akikről ő nem feledkezik meg. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4,18.) Amikor tehát beköszönt a nagy változás, akkor mi nem rettegünk és nem esünk kétségbe. Tudjuk, hogy a megváltás teljessége közeleg. Hallelujah!
