Néhány napja a másvilág felé tekintünk, amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk. Ez a más világ kicsit itt van velünk emlékekben, gondolatokban, kavargó érzésekben. Bár kézzel meg nem fogható a múlt, mégis velünk él. Anyánk szeme néz vissza ránk a tükörből, apánk hanghordozására döbbenünk kimondott szavainkban. A múlt is létező világ, amit viszünk magunkkal. Egy más, belső világ, ami időtlen, ami összeköt azokkal, akik már előrementek.
Valahol belül kell keresnünk azt a másvilágot is, amiről Pál apostol beszél. Jézus mondja: Az Isten országa tibennetek van. (Lk 17,21.) Az nem egy hely. Lélekben kerülhetünk kapcsolatba Istennel. Ez a kapcsolat a mennyország, ennek hiánya a pokol. Attól lesz más a világ(unk), hogy Krsztus bennünk él a Szent Szellem által. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a (Szent)lélek ellenben élet az igazságért. (Róma 8,10.) Tehát úgy van ez, hogy testünkben hordozzuk halált, de testünkben hordozzuk az életet is, ha Krisztus él bennünk. Ne az égben keressük hát a mennyországot, ne is képzelődjünk valami láthatatlan kísértet- szellem világról! Krisztus élete bennünk van. Jelképesen így mondja: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjazik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek forrása lesz őbenne. (Jn 4,14.)
Ahogy Halász Jutka énekelte a Kis Hercegről szóló énekében: “Minden sivatag egy kutat rejt valahol, S ha lelked mélyén rátalálsz, már nem csodálkozol.” A halál sivatagában ott rejtőzik az élet vizének kútja, ami nem más, mint a bennünk élő Krisztus. Isten örökkévaló Szelleme bennünk és mi őbenne. Ha itt egyek voltunk Vele, az időtlenségben is együtt leszünk vele. Jézus meghívott minden embert erre: Aki hisz énbennem, annak örök élete van. Mennyei polgárjoga.
De mi lesz a testtel? Ez egy szorongató kérdés. Megöregszik, beteg lesz, fájdalmak közt esik szét itt, e világban, míg a lélek visszatér alkotójához, aki adta. (Préd 12,9.)
Hiszem a test feltámadását – mondjuk az Apostoli Hitvallásban. Lehet, éppen a fenti páli ige alapján. Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek. (1Kor2,9.) Valami ilyesmi. Azért járunk temetőkbe, mert az az illúziónk, hogy aki meghalt, ott van. Legalábbis valami belőle. Holott tudjuk, hogy csak por, hamu, a test maradványai vannak ott. Ami e világhoz tartozott. Nekünk azonban a másvilággal van dolgunk. Jézus olyat tervez visszatértekor, hogy mennyei testbe öltözteti lelkünket. Annak már vajmi kevés köze lesz a földi testünkhöz.A temető ezért nem a bánat helye. A velünk élő múlt helye és az Istentől megígért jövőnk reménységének helye.
