Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor látta, hogyan válogatják a főhelyeket: Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. Lk 14,7-11.

Esetleg nem ülnénk a főhelyre. Jó nekünk ott középtájon is. Jézus azonban azt modja, hogy ülj le az utolsó helyre. Hát ez már igazán méltánytalan – mondjuk. Nekem csak az utolsó helyre van jogom? Az életnek ezernyi területén kerülünk olyan helyzetbe, hogy magunk elé engedünk másokat, vagy kiköveteljük, szebb szóval kiharcoljuk a nekünk járó dolgot. Verseny van. A versenyben pedig győzni kell vagy legalábbis a középmezőnyben végezni. Az utolsók megszégyenülnek. Ez a világ rendje. Isten országának rendje azonban fordított.

És itt rögtön föl is kell tenni a kérdést: Kinek a megbecsülését keresem? Kinek a véleménye mérvadó számomra? Az embereké vagy Jézusé? Hívő emberként az önértékelésünk alapja a Jézussal való közösségünk. Isten gyermekei vagyunk Jézus Krisztus által. Ezért nekünk teljesen mindegy, hogy hányadik helyre ülünk a világ asztalánál, mert mennyei Atyánk már a főhelyre ültetett minket. (Ef 2,5-6.) Ezért nem okoz gondot, hogy az emberek között derűvel vállaljuk az utolsó helyet, amire Jézus biztat is minket. Oda senki sem pályázik, akkor mi miért ne?

Mit jelent ez a gyakorlatban? Először is ne röstelljük megtenni, ami nem szorosan véve a mi dolgunk. Lehet, hogy másnak lett volna a kötelessége, de elhanyagolta. Milyen bosszantó tud ez lenni. Mi azonban tegyük meg helyette jó kedvvel. Másodszor, ne irtózzunk emberektől! Tekintsünk együttérzéssel arra, aki nagyon ránk szorul, és tegyük meg érte, amit tudunk! Akár fogyatékkal élő, akár beteg, akár gyermek, akár más népből vagy nemzetből való. Ez gyakran kényelmetlenséggel jár, mert lehet, hogy olyan dolgot kell megtenni, amire más nem is lenne hajlandó. Harmadszor, ne féljünk határozottan visszautasítani az emberek elismerését, pláne hízelgését. Ez nem egyeztethető össze azzal, amit Jézus az utolsó helyről mond. Emberek minket ne ültessenek fel(jebb). Majd Jézus asztalánál találjunk egykor helyet! Ő nem fogja eltéveszteni az ülésrendet és mi sem fogunk elbizakodni. Világos ugyanis, hogy csak kegyelemből ülhetünk oda, akkor pedig nincsen dicsekedés. Kérdezd meg magad, hogy tudsz-e derűs szívvel az utolsó helyre ülni, állni az életedben, vagy kiszorított helyzetben, megalázottnak érzed magad és keserűség van a szívedben, netán harag azokkal szemben, akik úgy tűnik többre vitték? Jézus mondja: Maradjatok énbennem, és én tibennetek! Ez ennek a gyógyszere.