Egy 2014-ben megjelent könyv címe: Uzsoracivilizáció (Drábik János). Ez nem a reklám helye, de a cím tetszik. A cím azt fejezi ki, hogy korunk embere a magas szintű pénzügyi körök rabszolgaságában él. Világunkat az elmúlt másfél száz évben olyan erők formálták, amelyek az egyes emberek kiszolgáltatottságát igyekeztek megvalósítani. Tegyük hozzá; sikerrel. Sokan keveredtek adósságba. Országok és egyesek ugyanúgy. Vannak hitelezők és vannak, akik hitelből élnek. Mivel a pénz létszükségletté lett, senki sem nélkülözheti. Már nem mi uraljuk, hanem az ural minket. Ez a folyamat, szinte észrevétlenül, a kulisszák mögött ment végbe és állított akarva-akaratlan mindenkit a mammon szolgálatába. Nincs különbség vallásra, népre való tekintetben. A keresztények épp úgy érintettek, mint az ateisták. Az egyházak épp úgy, mint a pártok vagy politikai szervezetek. A mammonnak való kiszolgáltatottság lényegében modern rabszolgaság.
Érdekes, hogy Jézus ebben az igében kifejezetten a rabszolga szót használja. Azt mondja, hogy nem lehettek két úr rabszolgái. Vagy Isten rabszolgái lesztek, vagy a pénz rabszolgái. A világfolyamatokból látjuk, hogy ez a kijelentése nem individuálisan értendő, nem csak egy-egy ember személyes döntését ösztönzi. Lényegében az egész emberiségre vonatkozik. Jézus eljövetele fordulópont volt a történelemben. Megváltó szenvedése, feltámadása új irányt jelölt ki az emberiség számára. Az új kezdetet pedig lehetővé tette (volna) a Szent Szellem, a maga újjáformáló munkájával. A metanoia (megtérés) görög kifejezése a gondolkozás megváltozására utal. Modern szóval egy paradigmaváltásra lett volna lehetősége az emberiségnek. Ez a váltás azonban csak részlegesen, és csak egyesek életében ment végbe és hozta meg a várt eredményt. Némelyek észrevették, hogy a szakadék felé robog a vonat, amin ülnek, de csak keveseket tudtak meggyőzni arról, hogy nem sorsszerű a pusztulás. Isten Jézusban új távlatot nyitott a világnak. Van lehetőség a váltóátállításra. Egy másik könyvcím jut eszembe: Isten rabjai (Gárdonyi Géza) megint csak a könyv címe kapcsolódik igénkhez. Jézus szavai nyomán feltehetjük a kérdést: Kinek a rabszolgái akarunk lenni? Istené, vagy a pénzé? Lehetne mondani, hogy senkié, csakhogy ez nem választható. Jó lenne belátni, hogy ha már választani kell, akkor inkább Istené. Az egy jó kiszolgáltatottság. Már bizonyította irántunk való szeretetét (olyan erős, mint a szerelem!). A szerelemben pedig lehet választani a kiszolgáltatottságot, mert feltétlenül megbízom a másikban. Így jó a kapcsolat, így élhető. A pénzzel kapcsolatban nem ez a helyzet. Ha nincs, azért megy tönkre az ember, ha van, akkor meg azért. Ez egy rossz, ördögi kiszolgáltatottság.
Még azt is meg kell kérdeznünk: Van-e személyes mozgásterem? Nem futok-e mindenképp kényszerpályán? Ez már a szív dolga. Ha Istennek szolgáltatom ki magam – mert megismertem őt Jézusban – akkor ő ezt nem fogja figyelmen kívül hagyni. Gondoskodni fog rólam. Jézus így imádkozott: Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy szabadítsd meg a gonosztól. Bár magamat nem szakíthatom ki a világból, de – Jézus imádságára gondolva – Ő egy elgonoszodott világban is megszabadíthat a gonosztól.
