Ne sírj! Gyakran mondjuk ezt, ha valaki szomorú. Gyermekeinknek különösen sokszor. Ők tőlünk várnak segítséget, vigasztalást. Sokszor egy ölelés is elég. Felnőttek esetében már nem ilyen egyszerű. Mi, vagy inkább ki vigasztalhat? Reményik Sándor szép verse: Vigasztalásul
„Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. Ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken. Lk 7,11-17.” A teljes bejegyzés megtekintéseSenki sem képes arra, hogy két úr rabszolgája legyen, mert az egyiket gyűlölni fogja, a másikat pedig szeretni, az egyik mellett kitart, míg a másikat lenézi. Nem vagytok képesek egyszerre Isten és a mammon rabszolgájának lenni. Mt 6, 24. (saját fordítás)
Egy 2014-ben megjelent könyv címe: Uzsoracivilizáció (Drábik János). Ez nem a reklám helye, de a cím tetszik. A cím azt fejezi ki, hogy korunk embere a magas szintű pénzügyi körök rabszolgaságában él. Világunkat az elmúlt másfél száz évben olyan erők formálták, amelyek az egyes emberek kiszolgáltatottságát igyekeztek megvalósítani. Tegyük hozzá; sikerrel. Sokan keveredtek adósságba. Országok és egyesek ugyanúgy. Vannak hitelezők és vannak, akik hitelből élnek. Mivel a pénz létszükségletté lett, senki sem nélkülözheti. Már nem mi uraljuk, hanem az ural minket. Ez a folyamat, szinte észrevétlenül, a kulisszák mögött ment végbe és állított akarva-akaratlan mindenkit a mammon szolgálatába. Nincs különbség vallásra, népre való tekintetben. A keresztények épp úgy érintettek, mint az ateisták. Az egyházak épp úgy, mint a pártok vagy politikai szervezetek. A mammonnak való kiszolgáltatottság lényegében modern rabszolgaság.
„Senki sem képes arra, hogy két úr rabszolgája legyen, mert az egyiket gyűlölni fogja, a másikat pedig szeretni, az egyik mellett kitart, míg a másikat lenézi. Nem vagytok képesek egyszerre Isten és a mammon rabszolgájának lenni. Mt 6, 24. (saját fordítás)” A teljes bejegyzés megtekintése
Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra esett Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Feltámadván menj el, a hited megmentett téged. Lk 17,11-19.
Ebben a történetben nem pusztán háláról vagy hálátlanságról van szó, hanem a felismerésről, a megvilágosodásról. Az egy visszatérő azt ismerte fel, hogy Jézusban Istennel találkozott. Azért is borul le előtte. Az emberek gyakran a legnyilvánvalóbb dolgokból sem vonnak le helyes következtetést. Nevezhetjük ezt butaságnak, szűklátókörűségnek, felületességnek vagy szellemi lustaságnak, de mindezeknél a dolognak mélyebb oka van. Figyelemelterelés. Talán nem is kell megnevezni, hogy ki a tettes, de az egyértelműség kedvéért mondjuk ki, hogy a nagy megtévesztő, a sátán. Mestere a figyelemelterelésnek. Célja, hogy az ember ne jusson helyes következtetésre és ne vonja le a konzekvenciát, ne forduljon a megfelelő irányba, ne tegyen ennek megfelelően logikus lépéseket. A gyógyult emberek gondolatai megrekedtek a gyógyulásnál. Nem jutottak felismerésre, mert megelégedtek azzal, hogy megkönnyebbültek. Lekerült egy nagy testi-lelki teher a vállukról. Nem kellett többé szembenézniük a rövidesen bekövetkező, biztos halállal és nem kellett szenvedniük a társadalomból való kirekesztettségtől, megvetéstől. A leprát Isten büntetésének tartották akkoriban. Aki ilyen beteg – mondták – az bizonyára rászolgált az ítéletre.
„Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra esett Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Feltámadván menj el, a hited megmentett téged. Lk 17,11-19.” A teljes bejegyzés megtekintése