Már a korai keresztyénségben Jézusra vonatkoztatták az írásmagyarázók az irgalmas samaritánus példázatát. A földön fekvő, kirabolt, összevert ember, a bűnnek kiszolgáltatott, haldokló, mi vagyunk, akin a hagyományos vallás képviselői nem segíthetnek. A rajta megkönyörülő samariai pedig Jézus, aki megkönyörül rajtunk, bekötözi sebeinket és új élet lehetőségét adja nekünk.
Ennél az allegórikus magyarázatnál maradva, mit jelentenek a példázat egyes részei?
A Sátán és a bűn által megsebzett ember a teljes kiszolgáltatottság állapotában van. Magáért semmit sem tud tenni, segítségre szorul. De ki tud segíteni rajta? A pap nem tud vele mit kezdeni. Hiábavaló a vallásosság, az áldozatbemutatás – ez volt a papok szolgálata. Mindez távol marad a szenvedőtől. Nem tud segíteni rajta a levita sem, akinek a tanítás volt a küldetése. Mit kezdhetne a szenvedő bármilyen bölcs tanítással? Olyasvalakire van szüksége, aki megkönyörül rajta.
Jézus megkönyörül rajtunk. Nem magától értetődő ez. A bűn miatt elcsúfított, vérző lelkű ember, némán is Isten irgalma után kiált. Jézus pedig nem mérlegeli, hogy méltó-e a segítségre, hanem lehajol hozzánk. Együtt érez, együtt szenved velünk.
Az is jelképes a történetben, hogy a segíteni kész utazó samáriai volt. A zsidók ellenséges viszonyban éltek a samáriaiakkal. Még egymás földjére sem tették a lábukat, nemhogy segítsenek egymáson. Mi is Isten ellenségeivé lettünk a bűn miatt. Elfordultunk tőle, nem várunk tőle semmit. Megszólítani sem tudjuk. Nem bízunk benne. Sokszor vonjuk le azt a következtetést életünk eseményeiből, hogy magunkra hagyott. Jézus világossá teszi, hogy Isten a legkedvesebb barátunk, aki megmentő szeretettel fordul hozzánk. Ő ezt nem szavakkal teszi, hanem cselekedettel. A nagy lehajlás a kereszt. Istennek a világhoz, az elveszett emberhez való lehajlása. Mentő cselekedete. A kereszt kiragad mindabból, amibe a Sátán és a bűn taszított. Magához ölel, menedékbe visz – az ő „országába”, oltalmába, ahol (meg)gyógyulhatunk. Jézus nem tekint magára – ahogy az irgalmas samaritánus sem – nem undorodik tőlünk, segít rajtunk, bármibe kerüljön is. Nem vár érte hálát, jutalmat. Nem hozza az embert zavarba. Keresztje életformáló erővé lesz azok számára, akik rácsodálkoznak szeretetére. Aki azt átélte, maga is elindul a szeretet útján.
Mit érezhetett a megmentett ember amikor magához tért? Bizonyára nagyot fordult a gondolkodása. Megtudta, hogy az segített rajta, akitől a legkevésbé várta volna. Méltó-e a világ, az emberiség, méltó vagyok-e én Isten segítségére, Jézusra? Milyen a mi Istenünk? Olyan, mint az irgalmas samáriai. Ha ezt megértjük, új módon fordulhatunk egymás felé. Mi is lehetünk, legyünk irgalmas samaritánusok! Erre van szüksége a világnak. Ez földi életünk értelme.
