A Krisztus-hit nem valaminek az elhívéséből fakadt, hanem valakinek a megtapasztalásából. Arról győződtek meg a tanítványok, és mások is sokan, hogy Ő feltámadt. Megjelent köztük, beszélt velük. Ez a cáfolhatatlan bizonyíték kényszerítette aztán az első keresztényeket arra, hogy akár a mártíromságig ragaszkodjanak Hozzá. Az ember csak azért tud kiállni, amiről meg van győződve. Előfordul, hogy azért sem, mert félelme erősebb a retorziótól. Ez esetben azonban a feltámadott Krisztus olyan mély benyomást tett rájuk, hogy az életüket sem sajnálták, csak tanúságot tehessenek Róla. Pál azt mondja, hogy ő olyan volt, mint az elvetélt magzat. Életképtelen. Hit-képtelen. Ám amikor Krisztus neki is megjelent, akkor azzal nem lehetett vitatkozni. Személyesen élte át a Feltámadottal való találkozást. Ebből lett a pálfordulás, a megtérés, és utóbb az odaadó szolgálat.
Nem lehet és nem is volna helyes, ha megtapasztalás nélküli keresztények lennénk. Ha csak úgy elhinnénk valamit, amit mások mondtak. Az emberek megbízhatatlanok. Keserű igazság, de így van. Annyi minden késztethet valakit képzelődésre, hazugságra. Van, aki szándékosan akar megtéveszteni. Aki keresztény szeretne lenni, annak személyes megtapasztalásra van szüksége. Találkoznia kell a Feltámadottal. Hogy ez kinek milyen módon történik az életében, az személyre szabott. Attól is függ, hogy milyen volt a múltja. Attól is, hogy kitől hallja az igét. Attól is, hogy milyen feladatot szánt neki az Úr. Egy azonban biztos: Csak akkor lesz megtérés és újjászületés, ha létrejön a találkozás. Onnantól kezdve aztán már nem számít semmi, csak az IGAZSÁG. Mondhatnak emberek bármit. Bánthatnak. Cáfolhatnak tudós gondolatokkal, elméletekkel. Hiába. Az igazsággal nem lehet szembeszállni. Aki megpróbálja csúfos vereséget szenved. Boldogok, akik a feltámadott Úrral való találkozást átélték. Hazugok, akik hívőknek mondják magukat, de sosem vették a fáradságot, hogy meggyőződjenek az igazságról. Sokan vannak ilyenek az egyházban is. Pedig csodálatos lehetőségünk, hogy találkozzunk a Feltámadottal! Ne szalasszuk el, ne mondjuk le róla. Ne tartsuk rajongásnak, szektáskodásnak. Legyen tele a szívünk azzal a vággyal, hogy ahogy egykor megjelent a tanítványoknak, utóbb Pál apostolnak – aki méltatlanabb volt mindenkinél – úgy nekünk is megjelenhet, ha méltatlanok vagyunk is rá.
