A csomagoláson sok múlik. Erre nagyon figyelnek a marketingesek. A silány árut is jól el lehet adni, ha sokat ígér a doboz, amibe teszik. Ez igaz a szellemi „termékekre” is, mint amilyen a beszéd. Lehet olyan ügyesen forgatni a szót, hogy a hallgatóság elhisz mindent. Lehet a gúnyt, rosszindulatot, megtévesztést, cinizmust úgy finomhangolni, mintha épp az ellenkezője volna. Épp ez a probléma az egyházi emberek megszólalásaival is. Vagy semmit mondóak – ugyanazt a lemezt járatják unalomig, egy dallamra, csak más szóhasználattal – vagy teológiai köntösbe bujtatják az álnokságot, kétértelműséget. Mindezt persze hihetetlen önbizalommal. Hiszen ez is hozzá tartozik a hamis prófétasághoz: „Én mondom jól, én értem helyesen, nekem van igazam, nekem higgyetek, engem kövessetek!” A közélet, egyház és politika egyaránt súlyosan fertőzött, és fertőző. Különösen veszélyes, hogy a „hamis próféták” nem elszigetelten fejtik ki a tevékenységüket, hanem rajongóik táborában. Olyan emberi környezetben, ahol nincs kritikai gondolkodás, nincs helye korrekciónak, a hibákra való rámutatásnak, hanem csak bólogatás és negédes imádat. Kellő intelligenciával rendelkező emberek elsajátíthatják és el is sajátítják azt a mesterséget, hogy úgy beszéljenek, ahogy az embereknek tetszik. „Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk.” 1Jn 4,5.
„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Máté 7,15.” A teljes bejegyzés megtekintéseAzokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; 3ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött. Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában? Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét. Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére. Mk 8,1-10.
Hajlok arra, amire több igemagyarázó is, hogy Jézusnak ez a csodája nem a kenyerekkel, hanem az emberekkel történt. Amikor ugyanis látták, hogy a tanítványok és Jézus nem a saját éhségét csillapítja, hanem odateszi mások elé amije van, akkor mindenki késztetést érzett a megosztásra. Mindenki elővette, amit magával hozott és mindnájan ettek és jóllaktak, mert akinek nem volt, azzal is megosztoztak, annak is adtak. Csoda-e valójában ez? Én úgy gondolom igen. Sajnos csodaszámba megy, hogy az ember megossza embertársával, amije van. Legyen bár ez pénz, tudás, lakhatás, ennivaló. A világ nem osztozik. Hiába dobják ki Európában tonnaszámra az ennivalót, amit nem tudnak eladni, Afrikában vagy Ázsiában éhen halnak az emberek. Nem osztozunk. Talán már gyermekkorban kialakul az a tudat, hogy ami az enyém, abból nem adok a másiknak. Mennyire más lehetne ennek a mi magyar népünknek is az élete, ha azok, akik százmilliárdokat halmoztak fel maguknak, osztoznának ezen olyan emberekkel, akik tisztességes munka mellett is küzdenek a megélhetésért. Az volna a csoda.
„Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; 3ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött. Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában? Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét. Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére. Mk 8,1-10.” A teljes bejegyzés megtekintéseAkik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg. Eltemettettünk azért vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Rm 6, 3-4.
A keresztség – ha csak emberi szertartás volna – nem érne semmit. Attól, hogy valakit leöntenek vízzel, vagy akár alámerítkezik még semmi sem változna. A keresztség azonban Isten szabadító cselekedete. Honnan szabadít? Lényegében önmagunk fogságából. Lelkünk árnyékaitól. A félelemtől: ne féljünk az ismeretlen-ismerős Istentől, mert Krisztus tesvérei lettünk, és ő mennyei jó Atyánk, aki mindig mellettünk áll, értünk él, soha nem fordul ellenünk. Ránk tekint és azt mondja: Ez az én szeretett fiam, lányom, akiben gyönyörködöm. Akit szeretünk, abban gyönyörködünk. A gyermekünkben, a kedvesünkben. Mindig szépnek látjuk. Megszabadít a haragtól, ami csak elégedetlenség. Engedjük el. Az agressziótól, ami csak megoldás keresés, de rossz eszközökkel. A kétségtől, ami csak gőg, okoskodás. A hazugságtól, ami mindig felelősség áthárítás. Nem kell áthárítani, őszintének kell lenni. Isten megbocsátott, megváltott. Ezek csak árnyak, amik meghaltak Krisztussal, akivel eggyé lettünk a keresztségben. Minden olyan belső késztetés, ami megtöri a szeretet közösséget Istennel és embertársainkkal elmúlt. Nincs többé. Vegyük ezt komolyan. A keresztség helyreállítja a teremtés eredeti rendjét, ami az egység volt. Új teremtés személyre szabottan. Isteni beavatkozás, ami az emberi természet megváltozását eredményezi. Helyreállítás. Hol a helyünk? Isten előtt. Megtért, hibáinkat belátó és tőle bocsánatot kapott gyermekeiként. Embertársunk mellett. Testvérként, együttérző, ha kell önfeláldozó szeretettel. Ez az előtt és mellett az új élet. Erre ösztönöz és kötelez a keresztség. Ösztönöz a Szent Szellem által. Kötelez, mert Isten alkalmassá tett minket. Nincs kifogás. Így szól: Aki pedig meghátrál, abban nem gyönyörködik az én lelkem. Zsid 11,38. Egykor Isten kihozta a zsidókat a babiloni fogságból. Hatalommal parancsolt fogvatartóiknak, hogy engedjék el őket. Ehhez hasonlóan parancsol bűnnek, halálnak, Sátánnak. Engedd el! A zsidóknak Isten készített utat hazafelé. Nekünk is ő készített. Jézus mondja: Én vagyok az út. Elkészített út. Csak naponként járnunk kell rajta hittel. Mint akik megszabadultunk. Sem saját természetünk romlottsága, sem a világban megmutatkozó kísértés nem kell, hogy befolyásoljon. Igaz ránk az ézsaiási ige: “Ne félj, mert megváltottalak, név szerint ismerlek, enyém vagy. “ Ézs 43,1. Kiegészül ez az apostoli szóval: A ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma,amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok. 1Kor 6,19. Éljünk keresztségünkkel, annak erejével embertársaink javára és Isten dicsőségére!
